A réunioni csuk egy apró termetű madár. Nevét élőhelyéről, az indiai-óceáni vulkáni szigetről kapta. Én is itt kaptam lencsevégre ezt a kíváncsi kis teremtményt.
Ez a madár (Saxicola tectes) az egyetlen képviselője Réunionon a légykapófélék családjába tartozó saxicola nemnek. Endemikus faj, vagyis csak itt fordul elő. Legközelebbi rokona Madagaszkáron él. Ismétlődő hangokból álló füttye után a helyiek csak úgy hívják, hogy tec-tec. A Mascarenhas-szigetcsoporthoz tartozó szárazulaton 1989 óta védett állat.
A réunioni csuk az olyan világos, szellős erdőket kedveli, ahonnan könnyedén kirepülhet a nyílt terepre is vadászni. Az 500-tól egészen a 2800 méteres magasságig szinte bárhol megtalálható, ahol még összefüggő a hegyvidéki flóra. A sziget déli részén azonban a parti szakaszokon is felbukkan. Gyakori faj, sokszor látható, ahogy a magasabb bokrok tetején gubbaszt és zsákmányra les.
Én is egy cserjén pillantottam meg először a Plaine des Cafres fennsíkon, útban a Piton de la Fournaise tűzhányó felé. Közeledtemre elrepült, pedig általában nem egy ijedős állat. Egy másik példány egészen közel merészkedett hozzám a sziget északi felén, amikor a Salazie katlanban túráztam. Egy meredek hegyoldalon át vezetett az ösvény. Épp kiértem a magasan fekvő tisztásra, amikor elkapott az eső. A futó zápor elől egy fatetős uzsonnázó hely alá húzódtam be, és a padon elmajszoltam a szendvicsemet. Hirtelen feltűnt mellettem egy kedves kis madárka. Sérült lehetett, lábain furcsa, göcsörtös kinövéseket vettem észre. A tec-tec kiváncsian szemlélődött, farkát sebesen billegtette. Nem félt tőlem, de 2 méternél nem röppent közelebb. Talán csak a kenyérmorzsák csalták oda. Egy darabig ide-oda szálldosott, majd tovatűnt az lombok között. Így is jól meg tudtam figyelni küllemét. Dundi madár, nagyjából olyan a termete, mint a verébnek. Hossza nem több 12-13 centiméternél. Csőre kicsi és hegyes.
A tojónak és a hímnek más a színezete. A sziget egy másik katlanvidékén, Cilaosban kirándultam, amikor olyan szerencsém volt, hogy egyszerre láttam a két nem képviselőjét. Az tojónak világos a tollazata, színe a bézstől a barna halványabb árnyalatáig terjed, melle kissé vöröses. A hímnek különböző változatai is vannak. Egyes példányok közel azonosak a tojóval, míg mások sokkal sötétebbek. A fejükön, a hátukon és a farkukon feketék, mellük inkább narancsos tónusú. Egy közös vonása azonban mindegyiknek van: a szemöldök vonalon egy fehér csík húzódik végig a homlokig, bár a tojóknál ez a sáv nem olyan markáns, mint a hímeknél. Mégis, ez az a jellegzetesség, ami megkülönbözteti egy másik afrikai rokonától, a cigánycsuktól.
A tec-tec legfőképpen rovarokkal táplálkozik, de a földben lévő férgeket és a puhatestűeket is megeszi. A kenyérbelet szintén elcsipegeti.
A csuk alapvetően magányosan él, de a költés ideje alatt együtt marad a pár. Fészekrakóhelynek az odvas fatörzsek üregét vagy a sziklarepedéseket választja, olykor azonban csak a földön, a cserjék lábánál építkezik. Az ember és az általa behurcolt állatok megjelenése előtt nem élt természetes ellensége a szigeten, így nem kellett ragadozóktól félnie. Szeptembertől február végéig fészkel, a tojó egyszerre 2-4 tojást költ ki. A fiókák, miután kibújtak a foltos, kékes-zöldes tojásból, nagyjából még 2 hétig ott is maradnak, majd kirepülnek. A párt ágról ágra ugrándozva, röppenve mindenhová követik, végül 2 hónap elteltével teljesen önállósodnak.
No Comments