Fehér sörény

Három fehér oroszlánkölyökkel játszottam együtt Dél-Afrikában. A természetben ma már szinte lehetetlen megfigyelni őket.

Régóta csodálom a krémszínű ragadozót. Szokatlan tejszínű bundája és halványkék szeme különleges külsőt kölcsönöz neki. Nem hiába tartja a Tsonga törzs szent állatnak: hitvallásuk szerint néhai királyaik szelleme él tovább benne. Mázlistának kell lenni ahhoz, hogy megpillanthassuk a vadonban. Több szafarin vettem részt, számos oroszlánt láttam természetes élőhelyén, a fehér nagymacskához azonban nem volt szerencsém. A szavannáról csaknem teljesen eltűnt. A megmentésükkel foglalkozó alapítvány, a Global White Lion Protection Trust szerint alig több, mint tíz példány él szabadon Afrika füves pusztáin. Különös megjelenése miatt szerte a világon szeretik mutogatni. Néhány száz körül mozog azoknak az egyedeknek a száma, amik a világ állatkertjeiben, cirkuszaiban és rezervátumaiban élnek.

Panthera leo krugeri

A hiedelemmel ellentétben nem egy külön faj, még csak nem is alfaj. A dél-afrikai oroszlánnak – más néven Transvaal oroszlánnak (Panthera leo krugeri) – egy ritka színváltozata, ami kizárólag a Timbavati régióban él, Dél-Afrika Mpumalanga tartományában. A leucisztikus, vagyis festékhiányos jelenséget egy recesszív gén okozza. Ezek a sörényesek tehát nem albínók: vannak pigmentjeik, csak kevesebb. Így szőrük színe a festékanyag mennyiségétől függően lehet fehér és sötétebb bézs árnyalatú is.

Nemzetközi figyelmet Chris McBridge „Timbavati fehér oroszlánjai” című könyvének megjelenése után kapott a 70-es években. Sokan úgy vélekedtek, hogy a vadonban képtelen lesz túlélni, mert élénk bundája rikítóan kitűnik a szalmaszínű szavannából, ami hátrányt okoz a vadászat során. A 2000-es évek második felében azonban újra feltűnt Timbavati végtelen mezőin: a Global White Lion Protection Trust visszatelepített néhány oroszlánt a természetbe. A megfigyelések szerint sikeresen vadásznak és szaporodnak emberi közreműködés nélkül is.

Panthera leo krugeri

A fekete kontinensen tett kalandozásaim során mindenképpen szerettem volna a páratlan szépségű szempárba nézni. Ha fehér oroszlánt akartam szemügyre venni, kénytelen voltam fogságban keresni. A dél-afrikai Otavi Wildlife Sanctuary-ba látogattam el. A magántulajdonban lévő vadaspark Free State tartományban található az ország közepén, alig pár kilométerre Parys városától. A 110 hektáros terület 14 fajnak ad otthont. A nagymacskák szaporításával is foglalkozó létesítményben közel 30 oroszlán él.

Izgatottan léptem be a parkba. Alig tettem meg pár métert, a drótkerítés mögött azonnal észrevettem a lustálkodó macskákat. Volt köztük fehér, homokszínű, sőt, egészen sötét, vöröses sörényű is. Gyönyörűek voltak. A délutáni napsütésben pihentek, nyugalmukat nem zavarta meg jelenlétünk. Néha felnéztek és felénk szimatoltak, majd folytatták a henyélést a száraz, poros földön elterülve. Több kifutó mellett is elhaladtunk. Az egyik parcellán egy magányos, öreg hím állt, le sem vette rólunk tekintetét. A zömök testalkatú, vaskos lábú nagymacskának olyan büszke volt a tartása, hogy egy árva hang nélkül is elhittem neki, ő az állatok királya. Pár pillanatra lecövekeltünk a kerítés előtt, majd miután egy mennydörgésre emlékeztető, fenyegető morgás hagyta el óriásira nyitott pofáját, jobbnak láttuk arrébb kecmeregni.

Panthera leo krugeri

Újdonsült kalauzom az oroszlánok óvodájához vezetett. Három öthónapos kölyök várt ránk. Még mielőtt belemerültem volna az önfeledt játékba, a kicsik gondozója figyelmeztetett: a cuki, zabálnivaló külső és az ártatlan szemek igazi kis banditákat rejtenek. Jól gondoljam meg, milyen értékes tárgyat viszek be magammal. Járt már náluk pórul figyelmetlen turista, akitől egy óvatlan pillanatban elkobozták fényképezőgépét. A cipőkért sem vállaltak felelősséget. Jót mosolyogtam a kis tolvajok játékának hallatán, a szerencsétlenül járt állatbarát veszteségén már kevésbé. Azt viszont elképzelhetetlennek tartottam, hogy ne örökítsem meg a kivételes pillanatokat. Nyakamba akasztottam a gépet, megmarkoltam mindkét kezemmel, és határozottan beléptem a kifutóba.

A kölykök úgy festettek, mint az életre kelt plüssállatok. Megállás nélkül izegtek-mozogtak: a porban hemperegtek, a lábamhoz dörgölőztek, a kezemet szaglászták és nyaldosták. Az egyik kis csibész még a cipőfűzőmet is megrágta. Nagyjából fél órát töltöttem a társaságukban. Öröm volt velük játszani, bár egy pillanatra sem tudtam elfelejteni, mennyire természetellenes úgy simogatni vadállatok kölykeit, mintha csak házi kiscicák lennének.

Panthera leo krugeri

A park kapuján kilépve már azon gondolkodtam, mekkora szerepünk van nekünk embereknek abban, hogy egyre több fajt szorítunk ki természetes élőhelyéről. Csak remélni tudom, hogy a fajvédelemnek köszönhetően idővel egyre több fehér sörényes kerül vissza a szavannára.

No Comments

Hozzászólás