Ez a naplemente színében tündöklő macskaféle akrobatikus vadászképességével szórakoztatta a népet az ókori arénákban.
A karakál (Caracal caracal) egy közepes termetű vadmacska, ami Afrikában, a Közel-Keleten, Délnyugat-Ázsiában és Indiában él. Hívják sivatagi és perzsa hiúznak is, bár ezek az elnevezések megtévesztőek, mert valójában nem áll szoros kapcsolatban a tajga híres ragadozójával. Legközelebbi rokona az afrikai aranymacska és a szervál. Beceneve azért sem helytálló, mert a karakál nem szereti a sivatagot. A szavannát és az olyan félsivatagos ligeteket kedveli, ahol ritkán esik az eső és könnyen talál búvóhelyet az aljnövényzetben. A földön vadászik, de a leopárdhoz hasonlóan néha a fára is felmászik, hogy elrejtse zsákmányát. Úszni is tud, alkalomadtán egy-egy halat is kifog magának. Bár nem írtózik a víztől, bőrig ázni sem szeret, így az Egyenlítő körüli esőerdőket messze elkerüli.
Tudományos neve török eredetű, és a karakulak szóból származik, aminek jelentése fekete fül. A dús fekete pamacsban végződő, 4-5 centiméter hosszú fül a karakál legjellegzetesebb vonása. Karcsú testét tömött szőr borítja, aminek színe a világosbarna és a téglavörös között bármilyen árnyalatú lehet. Hasa és torka fehér, szeme belső sarkától az orra hegyéig pedig egy fekete csík fut végig. Pupillája nem hasított, mint a macskáé, hanem kör alakú. Farka rövid, de nem olyan vastag, mint a hiúzé. Testhossza 60-90, marmagassága 40-50 centiméter. A hím súlya nagyjából 18 kilogrammot nyom, míg a nőstény némileg könnyebb.
A dél-afrikai Parys mellett található Otavi magánrezervátumban sikerült lencsevégre kapnom egy pár hetes karakálkölyköt. Alig volt nagyobb, mint egy kiscica. Bár ez a faj a házi macskához hasonlóan dorombolni is tud, a pindurka állat rám sem hederített. Igaz, sziszegő hangját sem hallatta. Bár megengedte, hogy kézbe vegyem és simogassam, vadóc természete rögtön megmutatkozott: ficánkolt és szabadulni próbált. A földön talált fadarabok jobban lekötötték figyelmét. Vadászösztöne felébredt, és azonnal lecsapott a porban heverő madártollra.
Mivel könnyen szelídíthető, már az ókorban is tartották háziállatként. Alakja számos egyiptomi freskót és faragványt díszít. Néhány egyedet még be is balzsamoztak. A gepárdhoz hasonlóan a karakált is vadászatra fogták, Indiában és Iránban a kisebb vadakat és madarakat kapta el gazdájának. Néha azzal mulattatták a népet, hogy egy csapat galambbal együtt bezárták az arénába, és fogadni lehetett, hány szárnyast képes lecsapni. Egy jól betanított karakál akár 12 gerlét is leterített egy ugrásra.
Ez a rozsdaszínű macskaféle inkább éjjeli ragadozó, de nappal sem rest zsákmányt ejteni. Gyorsasága és mozgékonysága teszi jó vadásszá. Saját termeténél kétszer-háromszor nagyobb prédát is el tud kapni. Kiválóan ugrik, így erős mancsaival a 3 méter magasan repkedő égi vándorokat is megfogja. Főleg madarakkal és kis emlősökkel táplálkozik. Leggyakrabban a rágcsálókat, a nyulakat, a szirti borzt és a kis termetű patásokat támadja meg, de egy termetesebb fiatal kudut vagy vándorantilopot sem fél üldözőbe venni. A többi macskához hasonlóan a toroknál támad. Ha a szükség úgy hozza, dögöt is eszik.
Alapvetően magányos állat, de párban is megfigyelték már. Territóriumát védi, annak határait vizeletével jelöli ki. A párzásra az éjszaka folyamán az év bármely napján sor kerülhet. A nőstény 10 hét után hozza világra kicsinyeit, egy alomba egyszerre 1-6 kölyök születik. A kicsik 10 nap után nyitják ki szemüket. Anyjuk nagyjából 10 hétig szoptatja őket, de utána is gondoskodik róluk és megtanítja a vadászat csínját-bínját. A kölykök egy éves koruk után függetlenednek, ekkor elhagyják anyjuk territóriumát, hogy új területet keressenek. Ivaréretté 12-16 hónaposan válnak. A vadonban 10-12 évet élnek, de fogságban a 16 éves kort is elérhetik.
No Comments