Ennek a kis termetű, tengerimalacra emlékeztető állatnak az afrikai elefánt a rokona.
A fokföldi szirtiborz (Procavia capensis) az előpatások csoportjába tartozik, akárcsak az ormányosok. Így bármennyire is meglepő, de közeli rokoni kapcsolatban áll a legnagyobb szárazföldi emlőssel.
Habár nevéből arra következtethetnénk, hogy csak a Fokföldön él, valójában Afrika-szerte megtalálható a Szahara, a Kongó-medence és Madagaszkár kivételével. Sőt, még a Közel-Kelet egy részét is meghódította.
A kicsi bundás emlőst dél-afrikai utazásom során sikerült lencsevégre kapnom. Ugyan nappal aktívak általában, de csak békésen napoztak a Jóreménység fokánál és a Fokváros fölé tornyosuló Asztal-hegy meredek szikláin, amikor megfigyeltem ezeket az állatokat. Szemlátomást hozzászoktak az ember jelenlétéhez, nyugalmukat nem zavarta a turisták kíváncsian fürkésző tekintete. Az egyik példány a nyílt víz felé fordult, úgy festett, mintha megigézte volna a végtelen óceán.
A szirtiborznak hosszúkás, henger alakú teste van, amit sűrű szürkés, világosbarnás szőr takar. Fülei aprók, és a hátán egy mirigy található, ami feromonokat termel. Testhossza nagyjából 50, magassága 15-25 centiméter. Tömege 2-5 kilogramm között ingadozik. A hím és a nőstény között csak méretbeli különbség van, előbbiek kissé nehezebbek.
Melső lábaival a talpán jár, mint az elefánt, a hátsókkal viszont az ujjain. Mindegyik végtagját tapadókorongszerű bőrpárnák fedik, amik ragacsos folyadékot választanak ki, így könnyen felmászik a sziklákra és a fákra. Hosszú és éles metszőfogai vannak, amiket védekezésre is használ.
A szirtiborz mindenevő, általában levelekkel és füvekkel táplálkozik, de a lárvákat és a rovarokat is elfogyasztja. Néha még a kertekbe is bemerészkedik, és lerágja a citrusok leveleit. A növények nedveit elraktározza, ezért több napot is kibír víz nélkül. Bár a tűző napsütésben hamar dehidratálódik, testhőmérsékletét tudja a nap folyamán szabályozni.
A fokföldi szirtiborz 10-80 egyedet számláló csoportokban él, amelyek tagjai között jelentős szociális kötelék alakul ki. Ez minél erősebb, annál nagyobb a csoport esélye a túlélésre. Ráadásul érvényesül náluk az az elv, hogy „a barátom barátja az én barátom is”, így elkerülik egymás között a konfliktust, és többnyire békés állatok.
A sziklák közé odúkat építenek, ahol könnyen elbújhatnak. Nappal, amikor a növényeket rágcsálják, kijelölnek maguk közül néhány őrszemet, akik a többiek zavartalan táplálkozását biztosítják. Az őrök a tájat kémlelik potenciális ragadozó után kutatva a láthatáron. Vadászik rájuk többek között a leopárd, a karakál, az afrikai vadkutya, a puffogó vipera és az egyiptomi kobra is, de legfőbb ellenségük, a kaffersas, a levegőből támad. Veszély esetén az őrszemek éles hangon riasztják a többieket, akik elbújnak a járatokban. A kutatók 20-nál is több különböző hangot tudtak beazonosítani, amik sok információt hordoznak. Következtetni lehet belőlük az állat korára, méretére, társadalmi státuszára és a hormonszintjére.
A párzásra február és március között kerül sor. Nagyjából 6-7 hónapig tartó vemhesség után a nőstény 2-3 utódot hoz a világra. A kicsik már születésük pillanatában is elég fejlettek: a szemük kinyílt és teljes testüket szőr borítja. Szilárd ételt már 2 hetes koruktól kezdve magukhoz vesznek, de anyjuk még további 8 hétig szoptatja őket. 16 hónaposan válnak ivaréretté, ekkor elhagyják a családjukat, de felnőtt méretüket csak 3 évesen érik el. Átlagosan 12 évig élnek.