Levesteknős

Ez a vándorló hüllő Hawaii-n a jó szerencse és a hosszú élet szimbóluma.

A közönséges levesteknős (Chelonia mydas) a tengeriteknős-félék családjába tartozik, azok közül is a legnagyobb. Egy kifejlett egyed akár a másfél métert is eléri, és súlya néhány esetben még a 300 kilogrammot is meghaladja. Magyar nevét onnan kapta, hogy levest főznek húsából. Angolul és franciául zöld teknősnek hívják, ami nem a páncélja, hanem a zsírja színére utal.

A fajjal Réunion szigetén találkoztam. A Saint-Leu városában lévő, tengeri teknősök tanulmányozásával foglalkozó Kélonia Intézetbe látogattam el. A létesítményben én is meg tudtam figyelni ezt a különleges hüllőt, ami sajnos kritikusan veszélyeztetett. Testét vastag, márványos páncél borította, vörösesbarna színével egyből kitűnt a vízből. Kifejlett példány lehetett, ugyanis a fiatalok színe inkább sötétbarna vagy olajzöld, de amikor kibújnak a tojásból, teljesen feketék. A teknőspáncélt középen 5 nagy, a 2 szélén pedig 4-4 kisebb csontos pikkely borítja. Kerek feje olyan nagy, hogy képtelen behúzni a váz alá.

Chelonia mydas

A levesteknős a trópusi és szubtrópusi tengerekben egyaránt megtalálható, két legfontosabb populációja a Karib-térségben és a Nagy-korallzátony körüli vizekben él. Mivel vándorol, szerte a világon felbukkan. Több ezer kilométert is képes megtenni fészkelő helye eléréséért. A hím gyakran arra a partszakaszra tér vissza, ahol annak idején kibújt a tojásból. A kutatók úgy becsülik, hogy ez a faj nagyjából 140 ország partvidékén fordul meg, ezekből 80 állam területén fészkel is.

A felnőtt teknősök szeretnek a napon sütkérezni, de életük legnagyobb részét a part közeli sekély lagúnákban töltik, ahol kedvükre lakomázhatnak. A fiatalok főleg gerinctelenekkel és apró rákokkal táplálkoznak, de a kifejlett egyedek teljesen növényevők: tengeri füveket és algákat esznek.

A párzási időszak októbertől februárig tart, ezt leszámítva magányosan élnek. A párzást mindig a nőstény kezdeményezi, de átlagosan csak 3 évente szaporodik, a hím viszont minden évben. A párzásra a vízben kerül sor. Ezután a nőstény kivonul a partra, és egy nagyjából 70 centiméter mélységű lyukat ás a dagályvonal fölött, ahol a víz már nem sodorhatja el fészkét, és 100-200 pingponglabda nagyságú tojást rak le. Ezután betemeti az üreget homokkal és visszatér a tengerbe. A folyamatot többször is megismétli, újabb és újabb fészekaljat hátrahagyva. Körülbelül 50-70 nap múlva a kicsik kibújnak a tojásból. Nemük attól függ, hogy milyen hőmérsékletű a levegő az inkubáció során. Ha 30 °C-nál kevesebb, akkor hímek, ha több, nőstények jönnek a világra. A tojások elhelyezkedése is befolyásolja a folyamatot: mivel a középen lévőket melegíti a többi, nagyobb eséllyel rejtenek egy nőstényt.

Chelonia mydas

Az apró teknősök az éjszaka folyamán jönnek a világra, és azonnal a tengerbe igyekeznek. Életüknek ezek a legveszélyesebb pillanatai, ugyanis számos ragadozó les rájuk: rákok és sirályok próbálják őket zsákmányul ejteni, és sok közülük soha nem éri el a vizet. Ha mégis sikerül, rögtön útra kelnek, és 3-5 évet a nyílt vízen töltenek, mielőtt visszatérnének a sekély lagúnákba. A migráció során a hullámok iránya, a Nap helyzete és a hőmérséklet is segít nekik a tájékozódásban, de a Föld mágneses jeleit is képesek érzékelni. Az ivarérett kort csak 10-15 éves korukra érik el, élettartamuk pedig akár 80 év is lehet. A felnőttkort csak minden századik teknős éli meg.

A közönséges levesteknős védett állat, mégis számos országban vadásznak rá. Kínában húsából levest főznek, Hawaii-n bőréből táskákat készítenek, Indonéziában a tojásait fogyasztják, páncéljából pedig dísztárgyakat készítenek. Olykor azért pusztul el, mert csapdába esik egy halász hálójában. Az ingatlanpiac terjeszkedése miatt is egyre nagyobb veszélybe kerül a faj, mert zsugorodik fészkelő helye. Legfőbb természetes ellensége tehát az ember, de a nagyobb cápák is megtizedelik az állományát.