Ez a pingvin serdülőkora nagy részét utazással tölti, és csak akkor tér vissza szülőhelyére, amikor társat keres a szaporodáshoz.
A pápaszemes pingvin (Spheniscus demersus) az egyetlen pingvinfaj a világon, amelyik Afrikában él. Recsegő hangja miatt Jackass pingvinként is emlegetik. Szoros rokoni kapcsolatban áll a galápagosi, a Humboldt- és a Magellán-pingvinnel, melyek mind kistermetű, röpképtelen úszómadarak.
Namíbia és Dél-Afrika partvidékén és a környező kis szigeteken fészkel. Egyedei 27 kolóniába tömörülnek. Közülük is Boulders Beach kolóniája az egyik legjelentősebb, amely a fokföldi Simon’s Townban található, így én is itt kerestem fel ezeket a viccesen totyogó madarakat.
A két nem hasonló, csak méretbeli különbség van közöttük. A hím valamelyest nagyobb, és csőre is erősebb. A madár teste 40-60 centiméter hosszú és 2-4 kilogrammot nyom. Fehér hasát fekete pöttyök tarkítják, hátán és oldalán pedig fekete csík húzódik egészen a feje búbjáig. Csőre és lábai feketék. Szeme fölött csupasz, rózsaszín bőrrész látható, aminek a madár testhőmérsékletének egyensúlyban tartásában van fontos szerepe. Amikor túl meleg van, több vér áramlik ide, hogy a levegővel érintkezve hamarabb lehűtse a pingvin testét. A bőrredő ilyenkor a vérbőség miatt sötétebb színűvé változik.
A pápaszemes különféle halakkal táplálkozik. Elsősorban a nyílt vízen vadászik, ahol könnyedén elkapja a szardíniát, a szardellát, a heringet és a makrélát. Mivel kiváló búvár, akár 35 méter mélyre is lemerül a zsákmányért. Kitartó úszó, 70 kilométert gyakran megtesz egy finom falatért, de néha még 200 kilométeren át is üldözi prédáját. Ekkora távolságot főleg akkor nem rest megtenni, ha fiókáit kell etetnie. Sebessége eléri a 24 kilométer per órát.
Naponta átlagosan 300 gramm halat fogyaszt, de a vedlési időszakot megelőzően – amely novemberben mintegy 3 hétig tart – és a fiókák táplálása idején több mint egy kilogrammot nyel el az apró gyomor. Óriási mennyiség ez kis súlyához viszonyítva, de szüksége van a tartalékra, mert tollhullatáskor képtelen vízre szállni és vadászni. A koplalás során el is veszíti súlya felét.
Monogám természetű, és a párok többsége életük végéig együtt marad. Csak akkor válnak el útjaik, ha nem sikerül utódokat nemzeniük. Bár egész évben képesek szaporodni, a nászra általában csak november és május között kerül sor. A parti növényzet vagy a kövek alá üreget ásnak, ahova a tojó 1 vagy 2 tojást rak le. A pár 38-42 napig felváltva kotlik a tojásokon, majd fiókáikat is közösen gondozzák, és félig megemésztett, felöklendezett hallal etetik őket.
A kis madarak különböznek szüleiktől. Nem a felnőttekre jellemző, fekete-fehér pingvinruhában bújnak ki a tojásból, hanem sötétbarna, bolyhos tollcsomók borítják testüket, melyeket serdülőkorban vedlenek csak le. Legkorábban 2 hónapos korukban szüleik teljesen elválasztják őket, a fiatalok ekkor vízre szállnak, és hosszú időn át a tengeren maradnak. Sokszor csak az első vedlés alkalmával térnek vissza a szárazföldre. Majd 4 éves korukban, midőn ivaréretté váltak, hazatérnek, és azon a partszakaszon szaporodnak először, ahol kikeltek a tojásból.
A pápaszemes pingvin természetvédelmi státusza ma már sebezhető. Legnagyobb ellensége az ember, aki összegyűjti ízletes csemegének számító tojásait, de az élőhelyét sújtó olajszennyezés és a táplálékának ipari méretű halászata is fenyegeti a létét. A természetben átlagosan 10 évet élnek, de fogságban elérhetik a 20 éves kort is.