Ez az hosszú farkú gyík képes tojásait testében konzerválni, ha az adott körülmények nem ideálisak kicsinyei felneveléséhez.
A változó díszesagáma (Calotes versicolor) a gyíkok alrendjébe tartozik, és nevét a hátát díszítő taréjszerű pikkelyekről kapta. A Mauritiushoz tartozó Rodriguez-szigeten hívják kaméleonnak is, mert ez az állat is képes szemeit egymástól függetlenül mozgatni és teste színét megváltoztatni. Ceylon szigetén pedig vérszívónak nevezik, mert ha területére egy riválisa behatol, a harcias hím azonnal pirosra változtatja színét, mintha csak fejét elöntené a vér a dühtől.
A díszesagáma rendkívül elterjedt faj. Igazi hazája Ázsia, Irántól délre és Afganisztántól keletre őshonos. Az ember akarva-akaratlanul behurcolta a Föld más tájaira is: Floridába, Szingapúrba, a Seychelles-szigetekre és a Mascarenhas-szigetcsoportra. Az indiai-óceáni szigetek közül Réunionon telepedett meg legelőször, ahova 1865-ben érkezett egy Jáváról származó cukornáddugványokat szállító hajó fedélzetén. Innen Mauritiusra, majd a tőle 560 kilométerrel keletre fekvő parányi Rodriguezre került, ahol 1990 körül honosodott meg. Nekem is itt sikerült lencsevégre kapnom ezt a tarajos kis hüllőt.
Utam a sziget közepén zöldellő botanikus kertbe, a Jardin des 5 Sens-ba vezetett. Bár a különböző színben pompázó virágok lenyűgözőek voltak, tekintetemet mégis az egyik alacsony növésű fán napozó gyík ragadta meg. A vékony ágra nagy karmaival kapaszkodott. Farka hosszan lelógott, legalább kétszer akkorára nyúlt, mint a teste. Egy kifejlett egyed farokkal együtt nagyjából 40 centiméter hosszú. Más gyíkokkal ellentétben ez az agáma soha nem dobja le nyílhegyes, izmos farkát, de bőrét ő is levedli. Színe lehet barnásszürke, sötétszürke vagy olivazöld, de Réunion szigetén láttak már teljesen fekete példányt is. Annak az egyednek a hátán, amit a ligetben fényképeztem, egy halványszürke csík húzódott a feje búbjától egészen a farkáig.
A díszesagáma jól alkalmazkodott az ember élőhelyéhez, előfordul városi környezetben is, bár leggyakrabban mégis a zöld területeken látható. Ha veszélyt észlel, felmászik a fákra, de éjszaka is ott pihen. A fiatalok legtöbbször a fűben, a bokrok között bújnak meg. Az agáma kiválóan úszik is, az édes- és a sós víztől sem riad vissza.
Ragadozó módjára lesből támad. Főleg rovarokra, hangyákra és termeszekre vadászik, pedig igazából mindenevő. Néha a kisebb gerinceseket, apró rágcsálókat és madarakat is elkapja, de más gyíkok, sőt még saját fajtársai is áldozatául eshetnek. Fogaival nem tépi cafatokra prédáját, azokkal csak megfogja és egyben nyeli le. Míg egyes egyedek táplálkozási szokása a kannibalizmusig fajul, addig néhány példány vegetáriánus.
A két nem külsőleg megegyezik, a párzás idején a hím azonban pirosra változtatja feje és torka színét, sőt néha egész teste élénk színben tündököl. Az udvarlás részeként a nőstény előtt pöffeszkedik, fejét pedig ritmikusan mozgatja fel és le, hogy elcsábítsa társát. A párzást követően a nőstény 10-20 ovális alakú tojást rak le a nyirkos talajba. A kis hüllők 6-7 hét alatt bújnak ki, és egy év múlva érik el az ivarérett kort. Ha a körülmények kedvezőtlenek az utódok felneveléséhez, a nőstény 3-5 fok közé csökkenti testének hőmérsékletét, hogy egy időre megállítsa az embriók növekedését. A testében fejlődő tojásokat így akár fél éven át is képes konzerválni. Az anya a tojások mennyiségét és nagyságát is tudja szabályozni. Ha környezetében kevés a zsákmány, inkább kevesebb, de nagyobb és fejlettebb, tápanyagban gazdagabb tojást rak le. A fiatalok így erősebbé válhatnak, és több esélyük marad a túlélésre.