A Föld egyik legnagyobb termetű teknőse nem a kor előrehaladtával válik ivaréretté.
A sarkantyús teknős (Geochelone sulcata) a szárazföldi teknősfélék családjába tartozik, mely köznapi nevét a hátsó lábán található kinövésekről kapta. Egyes afrikai kultúrákban az emberek és istenek közötti közvetítőként tisztelik, míg másokban az erényt, a boldogságot, a termékenységet és a hosszú életet jelképezi.
Afrika északkeleti kopár területein, a Szaharától délre honos, de megtalálható a szavanna száraz bozótosaiban is. Bár a kihalás egyelőre nem fenyegeti, élőhelyének csökkenése és az elsivatagosodás miatt ma már veszélyeztetett faj. Az illegális állatkereskedelem is csökkenti a vadon élő populációk egyedszámát. Mivel fogságban könnyen szaporodik, egyike az állatkertekben leggyakrabban látható teknősfajoknak. Egy termetes példányt nekem is sikerült szemügyre vennem egy provence-i teknősparkban, a Gonfaron határában lévő Village des Tortues-ben.
Az óriásteknősök után a legnagyobb szárazföldi teknősféle, teste eléri a 83 centiméteres hosszt, a felnőtt hímek súlya pedig akár 105 kilogrammot is nyomhat. Páncélja a hasi oldalon csontszínű, a hátán pedig a sárga és a barna között bármilyen árnyalatú lehet, és gyűrűs minták díszítik. Vastag bőre szintén világos, sárgásbarna színű. A hím és a nőstény csaknem teljesen egyforma, előbbi némileg nagyobb, hosszabb és vastagabb a farka, és homorúbb a haspáncélja.
Általában hajnalban és napnyugtakor aktív, de a meleg évszakban sokszor csak alkonyatkor jön elő. A perzselő napsugarak ellen úgy védekezik, hogy páncélját sárral, lábát nyállal bekeni. Amikor túl nagy a forróság, visszahúzódik odújába, mely 4 méter mély és 15 méter hosszú is lehet, és gyakran osztozik rajta fajtársaival.
A sarkantyús teknős növényevő. Nemcsak a friss hajtásokat, hanem az elszáradt növényi részeket is elfogyasztja. Mivel élőhelyén kevés víz található, takarékosan bánik a vízkészlettel.
Ivarérettsége nem a korától, hanem a súlyától függ. Amint eléri a 15-20 kilogrammot, szaporodóképessé válik. Ez a nőstények esetében 10-12, hímeknél 13-15 év körüli korra tehető. A párzásra ugyan az év bármely időszakában sor kerülhet, de általában az esős évszakban, szeptember és november között a leggyakoribb. A hímek ilyenkor egymást lökdösve harcot vívnak, és a győztes jutalma, hogy párosodhat a nősténnyel. A nász nagyjából negyed órán át tart, miközben a hím röfögő hangokat ad ki. A nőstény egy hónappal később 15-30 fehér, gömbölyű tojást rak le egy körülbelül 60 centiméter átmérőjű üregbe, melyet 7-14 centiméter mélyre ás le. A fészkét ezután betemeti és magára hagyja. Az utódok általában 8 hónappal később bújnak elő. Ha sikerül elérniük a felnőttkort, hosszú élet várhat rájuk. A természetben 50-100 évig is élhetnek.