Ezt a mezei virágot már az indiánok is használták a gyógyításban.
A mezei katáng (Cichorium intybus) az őszirózsafélék családjába tartozik, hívják katángkórónak és vadcikóriának is. Eredetileg Európából származik, de elterjedt Észak-Amerikában, Ázsiában és Ausztráliában is. Gyakran látni az utak mentén és a zöldellő mezőkön. Lágy szárú évelő növény, és nagyjából 30-100 centiméter magasra nő meg.
Hazánk egyik legszebb vidékén, a Bükkben kirándultam, amikor lefényképeztem ezeket a bájos kis virágokat. A Szilvásvárad melletti Szalajka-völgy telis-tele volt katángkóróval. Ugyan nem egy feltűnő szépségű növény, de kellemes halványkék, kissé lilás árnyalatú színe egyből megragadta a tekintetemet. Létezik fehér és rózsaszín változata is.
A katáng júniustól novemberig virul. Enyhén szőrös ágain kicsi, csipkés végű virágok nyílnak. Vékony és hosszúkás sziromlevelei egy körben helyezkednek el, melynek átmérője 2-4 centiméter. Porzói ugyanolyan színűek, mint szirmai, de némileg sötétebbek, és fehér pamacsban végződnek.
A növény tejnedvet választ ki, amitől keserű íze van. Ugyanakkor serkenti az étvágyat, elősegíti az epetermelést és csökkenti a vér triglicerid- és koleszterinszintjét.
Már a középkorban is mágikus növényként tartották számon, de nemcsak Európát hódította meg. Az indiánok főzetet készítettek gyökeréből. A cseroki törzs ezzel erősítette az idegeket, az irokézek pedig a fekélyeket és a gyulladt sebeket borogatták vele. A német hagyományos, népi orvoslásban is széleskörűen felhasználták. Epekő, bélhurut, gyulladás és zúzódás esetén értek el vele sikeres eredményeket a gyógyításban. A katáng inulint tartalmaz, ami egyes források szerint segíti a kálcium és más ásványi anyagok felszívódását a szervezetben. Kiválóan méregteleníti a májat és a vesét, ezért ezeknek a szerveknek a működési zavara esetén is ajánlják.
Az alternatív gyógyászatban is alkalmazzák. A katángkóró Edward Bach, brit orvos által kifejlesztett virágterápia egyik alappillére, ami a szervezet lelki egyensúlyának visszaállításában segít.
A katángot takarmánynövényként is termesztik, és hozzákeverik a haszonállatok táplálékához, mivel megöli a bennük élősködő parazitákat.
A növényt keserű íze ellenére néhány nemzet előszeretettel használja a konyhában is. Olaszország Liguria és Puglia tartományaiban, Katalóniában, Görögországban, Törökországban és Albániában is találkozhatunk vele a tányérunkon. Főzve, esetleg zúzott fokhagymával pirítva, szardellafélékkel és más hozzávalókkal együtt tálalják.