Ez a kis termetű majom komplex társadalmi rendszerben él, és számos olyan tulajdonsága van, mint az embernek.
A dél-afrikai Kruger Nemzeti Parkban láttam először a vervet majmot (Chlorocebus pygerythrus). Egy magas fán gubbasztott, bal kezével egy vékony ágba kapaszkodott. Hüvelykujját szembefordította másik négy ujjával, olyan emberinek tűnt. Szürke szőre a mellkasánál hosszabb és világosabb volt, szinte már fehér, végtagjai és feje búbja viszont sötét. Fekete pofája olyannak hatott, mintha maszkot viselt volna. Farka hosszan lelógott az ágról. Környezetét éberen figyelte, talán ragadozótól tartott. Majd hirtelen leugrott a földre és eltűnt a szemem elől.
Egy másik egyed nyugodtan kuporgott a poros földön. A Nap az arcába sütött, ekkor vettem csak észre, hogy szeme olyan élénk színű, mint a borostyán.
A nemek között csak méretbeli különbség van, a hímek átlagosan 50, a nőstények 40 centiméter hosszúak.
A vervet majmok a cerkóffélék családjába tartoznak. Szerte előfordulnak Afrika déli és keleti tájain, Etiópiától egészen Dél-Afrikáig, de a Zambiát átszelő Luangwa-folyótól nyugatra nem élnek. A szavannát kedvelik, de a partmenti erdőkben és a 4000 méternél alacsonyabb hegyekben is megtalálhatók. A városi környezethez is kiválóan alkalmazkodnak. Ennek szemtanúja voltam, amikor a Viktória-vízesés közelében táboroztam Zimbabwében. Épp a sátramat vertem fel a kempingben, amikor mozgásra lettem figyelmes. A lombkorona zörrent meg, fürge majmok ugráltak ágról-ágra a fejem fölött. Túravezetőm hangosan felnevetett, és a mögöttem lévő sátorra mutatott, aminek cipzárát csak félig húzták le. Egy vervet kíváncsiskodott előtte: mélyen előrehajolt, kezével félrehajtotta az anyagot, és bedugta fejét a nyíláson. Aztán beljebb bújt, csak a farka látszott ki.
A kis cerkófféle mindenevő: főleg gyümölcsöket, virágokat, leveleket és magokat fogyaszt, de néha állati eredetű táplálékot is magához vesz. Elkapja a szöcskét, a termeszt, és még a szövőmadárfélék tojásait is elcseni a fészekből.
A viselkedéskutatók gyakran tanulmányozzák őket, és megfigyelték, hogy több olyan tulajdonságuk is van, mint nekünk: néha szoronganak, féltékenyek, irigyek, olykor pedig rosszindulatúak, ami igazán ritka az állatvilágban. Ahelyett, hogy ellopnák és megennék egy vetélytársuk élelmét, inkább megsemmisítik azt, csakhogy a másik ne jusson előnyhöz.
Sok szerethető jellemvonásuk is van. Amikor világra jön egy picurka majom, pár nappal születése után a csoport minden tagja megnézi, megszagolja és megérinti. Az újszülött gondozásában többé-kevésbé mindenki részt vesz, de a nem ivarérett nőstények még bébiszitternek is szegődnek. Nem feltétlen állnak rokoni kapcsolatban az anyával, bár ezt a feladatot gyakran annak egy idősebb lánya vagy egy testvére vállalja, akit az anya tanít is. Egy magas rangú nőstény mellé szívesen szegődik más gondozó is, mert több előnyt remél a kapcsolattól. A közös gondviselés mindenki számára hasznos: az anyának több energiája marad és korábban tud újra szülni, a bébiszitter pedig tapasztalatot szerez, és nagyobb eséllyel neveli fel sikeresen saját kicsinyét.
Általában évente egy kölyköt hoznak a világra 165 napos vemhesség után, de ritkán ikerszülés is előfordul. Az újszülőtt 300-400 grammot nyom.
A vervetek kisebb-nagyobb csapatokban élnek, egyszerre 10-70 egyed között. A nőstények és a hímek külön csoportokba tömörülnek. Az előbbiek egész életükben abban a családban maradnak, ahova születtek. A fiatal hímek azonban elválnak anyjuktól, amint elérik az ivarérett kort, és egy felnőtt hímekből álló csapathoz csatlakoznak. Gyakran választanak olyan közösséget, aminek már tagja egy idősebb rokonuk, így az meg tudja őket védeni a többiek agresszíójától.
Mindkét nemnél a domináns egyedek állnak a hierarchia csúcsán. A társadalmi státuszt befolyásolja a kor és a harci képességek. A nőstények gyakran rivalizálnak egymással egy magas rangú vőlegényért.
A cerkóffélének összetett a kommunikációja. Ezek a majmok olyan hívóhangokat is felismernek, amik nem is saját csoportjuktól származnak. Azt is tudják, kitől jön, és kinek szól a hang. Erről pedig arra következtethetünk, hogy folyamatosan figyelik egymást. Ha ragadozó közelít, akkor riadóztatják egymást. Attól függően, hogy honnan és kitől várható a támadás, más-más jelet adnak. A leopárdok, a sasok, a pitonfélék és a páviánok is vadásznak rájuk. A kutatók azt is megfigyelték, hogy ha olyan megbízhatatlan egyed riasztja a többieket, aki már többször hibázott, a majmok kevésbé reagálnak a veszélyt jelző hangra.
A kölyköket nemcsak az anya, hanem a csoporttagok is felismerik sikolyukról. Sőt, azt is tudják, kinek a kicsinye. A segélykiáltást hallva az anya irányába fordulnak, arra várva, hogy ő segítsen a kis majomnak.
A vervetek rokoni kapcsolatai erősek. A testvérek különösen barátságos, támogató viszonyt alakítanak ki egymással, bár időnként versenyeznek. Fiatalabb korban néha féltékenykednek is, amikor az anya előbb tisztogatja meg a másikat. A nagymamák és unokák között fölöttébb szoros kötelék alakulhat ki. Azt is megfigyelték, hogy kisebb a halandóság az újszülőttek körében, ha a nagymama is jelen van a gondozásnál. A rokoni kapcsolatok fontos szövetségekké válnak a felnőttkorban.