Ennek a kis ragadozónak összetett családi kötelékei vannak, utódaira gyakran vigyáz a csoportból egy segítő.
A zebramungó vagy sávos manguszta (Mungos mungo) a mongúzfélék családjába tartozik. Időnként látható páviánok és varacskosdisznók társaságában is, utóbbiak szőrét szívesen tisztogatja egy kis eledelért cserébe.
Elsősorban Afrika középső és keleti régiójában él, de a Szaharától délre, az esőerdők és a száraz délnyugati vidékek kivételével, szinte bárhol előfordul. A füves szavannát és a nyílt erdős területeket kedveli, ahol bőven talál élelmet. Főleg rovarokkal, csúszó-mászó gerinctelenekkel, békákkal, apró hüllőkkel, madarakkal és azok tojásaival táplálkozik, de időnként egy-két kisebb emlőst is elkap.
Fejétől a törzséig 30-45 centiméter hosszú, sűrű szőrzettel borított farka pedig további 15-30 centiméterre nyúlik. Tömzsi állat, marmagassága 18-20 centiméter, súlya 1,5-2,25 kilogrammot nyom. Feje viszonylag nagy, fülei viszont kurták. Legjellegzetesebb vonása zebraszerű mintázata, a hátán ugyanis sötét színű keresztsávok futnak végig. Szőre barnásszürke és durva tapintású, a nyirkos területeken élő egyedek ruhája azonban még komorabb. Talpa csupasz, mancsain pedig öt-öt ujj található. A mellső végtagjain növő karmok kétszer olyan hosszúak, mint a hátsók.
A zebramungó nappali állat. A kora reggeli órákat élelemszerzéssel tölti, majd az árnyékban pihen. Éjszaka föld alatti vájatokban és kotorékokban keres búvóhelyet, gyakran az elhagyatott termeszjáratokban találja meg a megfelelő menedéket, melyeknek számos bejárata van. Néhány naponta újabb és újabb odúba költözik. Több mongúzfélével ellentétben vegyes, mintegy 7-40 egyedet számláló kolóniában él. Az egyes állatok között bonyolult kapcsolati rendszer alakul ki, bár szigorú hierarchikus rend nem jön létre. Általában az agresszió foka is alacsony a csoporton belül, de a táplálékon időnként marakodnak, és a hímek is összetűzésbe keveredhetnek egymással a párzási időszakban. A nőstényekre kevésbé jellemző a harciasság, az idősebb, egyben rangosabb egyedek viszont kiutasíthatják a fiatalabb nőstényeket, ha túl népessé válik a család.
A nőstény általában 9-10, a hím viszont csak 12-14 hónapos korában válik ivaréretté. A párzási időszakra a meleg és nedves régiókban egész évben, a szárazabb területeken azonban csak a csapadékos évszakban kerül sor. Amikor a nőstény fogamzóképessé válik, egy domináns hím addig kísérgeti, míg ő rá nem áll a párzásra. A hím ilyenkor néhány napig hevesen védelmezi újdonsült aráját, és megpróbálja csak magának kisajátítani. Mindhiába, ő időről-időre összeáll több hímmel is a csoportból, akik nem ijednek meg harcba szállni érte.
A nőstény 60-70 napig tartó vemhesség után rendszerint 2-6 utódot hoz a világra, de egyes esetekben akár 8 kölyök is születhet egy alomba. A kicsik születésük pillanatában 20 grammot nyomnak, csak 10 napos korukban nyitják ki szemüket, és csak 3 hetesen hagyják el először az üreget. Életük első 4 hetében a csoportból egy segítő szegődik meléjük, melynek pontos genetikai kapcsolata a fiatalokkal ismeretlen. Ez lehet egy ivaréretlen hím is vagy egy másik anyaállat, aki az élelemelosztásból következő versenyt próbálja csökkenteni a kölykök között, és megóvja őket a veszélytől. Teljesen függetlenné 3 hónapos korukban válnak. A természetben 8, fogságban akár 11 évig is élhetnek.