Csíkos gnú

Egyike a végtelen afrikai szavannát átszelő, tömegesen vándorló fajoknak, bár egyes populációi helyhez kötött életmódot folytatnak.

A csíkos gnú (Connochaetes taurinus)a tülkösszarvúak családjába tartozik. Tudományos neve görög eredetű, melynek jelentése szakáll és sörény, míg a gnú szó az afrikai khoikhoi nyelvből származik.

Ez az izmos testfelépítésű antilopféle Afrika számos országában őshonos. Elterjedésének déli határa az Oranje-folyó, a nyugati pedig a Viktória-tó és a Kenya-hegy. Elsősorban a rövid füves szavannákat kedveli, de az olyan félsivatagos területeket is megtűri, ahol legalább 15-25 kilométeres távolságon belül talál itatóhelyet. A túl nedves és túl száraz legelőket azonban messze kerüli, és csak ritkán merészkedik 2100 méternél magasabban fekvő hegyvidékre.

Legjellegzetesebb vonása a nagy és görbített szarva, melyet a hím és a nőstény egyaránt hord. Széles vállú állat, testhossza 170-240, marmagassága 115-145 centiméter, súlya pedig 260-290 kilogrammot nyom. Hosszú fekete farka végén sűrű bojt található. Meglehetősen sokszínű antilop, egy felnőtt egyed szőre a kékesszürkétől a világosszürkén át a szürkésbarnáig bármilyen árnyalatú lehet. Nyakát és a bordái közti részt sötét függőleges csíkok tarkítják. Háta és oldala némileg világosabb a hasánál. A borjú két hónapos koráig drapp ruhát hord, majd ahogy növekszik, fokozatosan felveszi a felnőttekre jellemző színt.

Connochaetes taurinus

Növényevő, a szavannák rövidebb füveivel táplálkozik, de ha nem áll rendelkezésére elegendő fűféle, azoknak a bokroknak és fáknak a lombját legeli le, melyeket elér. Nagy a vízigénye, naponta átlagosan 9-12 litert fogyaszt, ennek ellenére még a Kalahári-sivatagban is fellelhető, ahol szomját gyökerekkel és gumókkal oltja.

A többi patáshoz hasonlóan csordában él. A dél-afrikai Kruger Nemzeti Parkban tett látogatásom során nekem is sikerült szemügyre vennem egy kisebb csapatot, tagjai a puszta földön heverésztek. A gnú általában csak reggel és este aktív, a forró nappalt pihenéssel tölti. Vándorlása során azonban éber és gyorsan mozog, sebessége elérheti a 80 kilométer per órát is, de nem minden gnú hagyja el területét. A migrációban általában csak három népes populáció vesz részt, melyek az észak-tanzániai Tarangire és Serengeti, valamint a zambiai Kafue Nemzeti Parkban élnek. A vándorlást az esős évszakhoz és a füvek növekedéséhez időzítik, melyek egyben táplálóbb élelmet is biztosítanak a borjak számára.

A bika nagyjából 2,5 éves korára éri el az ivarérettséget, szemben a nősténnyel, mely már 16 hónapos korában is fogamzóképes ugyan, de általában csak 25-26 hónapos korában szaporodik először. A párzási időszak az esős évszak végén kezdődik, a bikák ilyenkor gyakran harcolnak egymással, a földet túrják és hangosan bőgnek. A tehén egy időszakon belül több hímmel is párosodik. Majd körülbelül 8-9 hónapig tartó vemhesség után egy borjúnak ad életet. Az anya fényes nappal, fajtársaival körbevéve hozza világra kicsinyét, így nagyobb biztonságban vannak és viszonylag rejtve maradnak a ragadozók szeme elől. A borjú nagyjából 19 kilogrammos súllyal születik, és pár perccel később már lábra tud állni. Anyjával 8 hónapos koráig marad, majd leválik a csordától, és egy másik, csak fiatal egyedekből álló csoporthoz szegődik.

Legfőbb természetes ellensége az oroszlán, a foltos hiéna és a nílusi krokodil. Ha sikerül elkerülnie a veszélyt, a 20 éves kort is elérheti a természetben.