Álcserepesteknős

Ez a tengeri hüllő egyike azoknak a levegővel lélegző gerinceseknek, melyek a legtovább képesek a víz alatt maradni.

Az álcserepesteknős (Caretta caretta) a tengeriteknős-félék családjába tartozik, és a világ összes óceánjában megtalálható. Az atlanti régióban a legtöbb példány Észak-Amerika partvidékén és a Mexikói-öbölben él. Legnépszerűbb tartózkodási helye Florida, ahol évente több mint 67 ezer fészket épít. A keleti part kevésbé vonzó számára, de a Zöld-foki szigeteken nagy számban látható. Az indiai-óceáni térségben Omán a legnagyobb fészkelőhelye, de Mozambiktól Dél-Afrikáig is előfordul, és Ausztrália nyugati peremét is látogatja. A Csendes-óceán partvidékén Kaliforniát, Japánt, Kelet-Ausztráliát és a Nagy-korallzátony vidékét részesíti előnyben. Európában a Földközi- és az Adriai-tengerben is találkozhatunk vele, de fészkelni inkább a görög szigeteken, Cipruson és a török partokon szokott. A fajt Réunion szigetén, a tengeri teknősök tanulmányozásával foglalkozó Kélonia Intézetben sikerült lencsvégre kapnom.

Egy kifejlett egyed teste 70-95 centiméter hosszú, de láttak már akkora példányt is, ami 280 centiméteresre nőtt. Súlya 80 és 200 kilogramm között mozog, de a valaha mért legtermetesebb teknős 545 kilogrammot nyomott. Bőre színe a sárga és a barna különböző árnyalatai között változik, de a tojásból frissen kibújó apró hüllő teljesen fekete is lehet. A nemek fiatal korban egyformák, csak később lehet őket megkülönböztetni. Egy felnőtt hímnek vastagabb és hosszabb farka, és nagyobb feje van, mint a nősténynek. Páncéljuk tipikusan vörösbarna, és 11-12 csontos pikkelyből áll. A hímé szélesebb és kevésbé domború, mint partneréé. A páncél védelmet nyújt ugyan a teknős számára, de fejét képtelen alá behúzni.

Caretta caretta

Az álcserepesteknős élete nagy részét a nyílt óceánon tölti. Nappal aktív és éjjel alszik. A nap 85 százalékában a víz alatt úszkál, egyszerre átlagosan 15-30 percre merül le, de akár 7 órát is képes a felszín alatt maradni. Sebessége a vízben 1,6 kilométer óránként, a tájékozódásban a Föld mágneses mezeje és látása is segíti. Mindenevő, főleg apró gerinctelenekkel táplálkozik, de a nyílt vízen a medúzákat és a tintahalakat is elkapja. Nagy és erőteljes állkapcsával a korallt is képes szétmorzsolni.

Ivaréretté 17 és 33 éves kora között válik, és csak 2-3 évente szaporodik. A párosodás időszaka az északi féltekén márciusban kezdődik, és 6 hétnél is hosszabbra nyúlik. Egyes tanulmányok szerint a nőstény feromont bocsát ki kloákáján át, hogy tudassa partnerével, hogy termékeny állapotban van. A hím ilyenkor árnyékként követi, szaglássza, harapdálja, a fejével bökdösi, majd a párzás előtt felemeli és végül rámászik. A nőstény egy szezonban több hímmel is párosodik. Mivel képes testében a spermiumokat az ovulációig raktározni, egyszerre akár 7 apától is megtermékenyülhet.

A többi tengeri teknőssel ellentétben ez a faj nem ugyanazon a partszakaszon párosodik, mint ahol fészket rak. A hideg beálltával ugyanis melegebb vizek felé vándorol, és a migráció során homokdűnékkel tarkított tengerpartot keres. A nőstény az árapály vonal fölé, de a víz közelébe ás egy üreget, amibe nagyjából 100 tojást rak le. Ezután betemeti és visszatér a tengerbe. A parányi hüllők mintegy 80 nap elteltével, az éjszaka folyamán bújnak ki a tojásból. Testük ekkor 4,6 centiméter hosszú és 20 grammot nyom. A tenger felszínén visszatükröződő holdfény egyből a vízbe vezeti őket. A sötétben nagyobb eséllyel maradnak észrevétlenek a ragadozók szeme előtt. A kicsikre ugyanis rákok, kígyók, sirályok, számos emlős és az ember is vadászik. A vízbe érve a murénafélék és más halak is veszélyt jelentenek számukra. Ahogy cseperednek, termetüknek köszönhetően egyre kevesebb ellenségük akad, de a cápák, a fókák és az orkák továbbra is megtizedelik állományukat. Ha sikerül megmenekülniük, 47-67 évig is élhetnek.